Адријан Мађина
MIXTIM HUNGARI, RASCIANI ET VALACHI HABITANT.
СРБИ У ЈУЖНИМ ДЕЛОВИМА КРАЉЕВИНЕ УГАРСКЕ (15–16. ВЕК)
Резиме
Рад се бави појединим аспектима присуства јужнословенског (српског) становништва у јужним деловима средњовековне Краљевине Угарске, односно југозападним деловима будуће аутономне кнежевине Трансилваније. Миграције Срба у Угарску предмет су проучавања мађарске, српске и румунске историографије од 19. века. Јужни делови (partes inferiores) Краљевине Угарске (данашњи Банат) били су погранична територија, где су се средином 15. века Срби склањали пред турском најездом. Племићке породице попут Јакшића или Белмужевића добиле су поседе у жупанијама Тамиш, Торонтал, Чанад и Арад. С њима су у ту област дошли и други народи јужнословенског порекла као familiares или слуге. Стални сукоби и несигурност пружили су прилику многим обичним људима да пређу границу и дођу у Краљевину Угарску. Промене у етничком саставу територије између Мориша и Дунава могу се пратити од касног 15. века до средине наредног. Већина Срба била је забележена у долини Мориша и близу градова Темишвара и Липове. Срби, који су масовно избегли у другој половини 15. века, били су прихваћени, па чак и подстицани од стране краљевске власти и угарске аристократије тог доба да дођу у Угарску, где су имали важну улогу у борби против Османлија. Велики број избеглица довео је до промена на етничком плану, што се види у документима из прве половине 16. века, посебно у османским дефтерима након 1552. године. Још један аспекат представљају познате српске племићке породице, које су готово без изузетка биле потпуно интегрисане у племство Краљевине. Временом су те породице склапале брачне или политичке савезе који су им омогућили напредак на друштвеној и административној лествици, али је последица тога био губитак етничке и верске специфичности. Ситуација у компактним заједницама била је другачија. У долини Мориша или у некадашњим областима Торонталске жупаније, српско становништво сачувало је свој језик и православну веру. Тамо где су Срби били у мањини, у областима где су живели заједно са Румунима и Мађарима, интегрисали су се у већинске заједнице у раном новом веку. Османско освајање средином 16. века наметнуло је свет који је, са етничког и конфесионалног становишта, имао потпуно другачије карактеристике него средином претходног века. Историјски подаци из 15–16. века омогућавају нам да разумемо кретање становништва и етничке промене у одређеном делу Краљевине Угарске.
Adrian Magina
MIXTIM HUNGARI, RASCIANI ET VALACHI HABITANT. SZERBEK A MAGYAR KIRÁLYSÁG DÉLI TERÜLETEIN (15–16. SZÁZAD)
Rezümé
A tanulmány a középkori Magyar Királyság déli területein és a jövendőbeli autonóm Erdélyi Fejedelemség délnyugati részein élő délszláv (szerb) lakosságot vizsgálja több szempontból. A szerbek magyarországi vándorlása mind a magyar, mind a szerb és román történetírásban megjelent a 19. századtól. A Magyar Királyság déli részei (partes inferiores), a mai Bánát, határvidék volt, ahová a szerbek a törökök elől menekülve érkeztek a 15. században. Az olyan nemesi családok, mint a Jakšić vagy a Belmužević család, birtokokat kaptak Temes, Torontál, Csanád és Arad vármegyékben. Velük együtt más délszláv eredetű népek is érkeztek a térségbe mint szolgák avagy familiárisok (familiares). Az állandó jellegű összetűzések és a bizonytalanság számos egyszerű ember számára lehetővé tette, hogy átkeljenek a határon, és a Magyar Királyságban telepedjenek le. A Maros és a Duna közötti terület lakosságának etnikai összetételében nyomon követhetők a változások a kései 15. századtól egészen a következő század közepéig. A legszámottevőbb szerb lakosság a Maros völgyében, illetve Temesvár és Lippa városok közelében volt. A 15. század második felében tömegesen menekülő szerbeket elfogadta, sőt támogatta is a magyar királyi udvar és a nemesség, hogy jöjjenek az országba, ahol fontos szerepük volt a törökök elleni harcokban. A nagyszámú menekült megváltoztatta a térség lakosságának etnikai összetételét, ami jól nyomon követhető a 16. század első feléből származó dokumentumokban, különösen az 1552 utáni oszmán kataszteri nyilvántartásokban. További szempontot képviselnek a kutatásban az ismert szerb nemesi családok, amelyek szinte kivétel nélkül teljesen integrálódtak a Magyar Királyság nemességébe. Idővel ezek a családok házasságkötés útján vagy politikai megfontolásból szövetségeket kötöttek, amelyek által feljebb juthattak a társadalmi és adminisztratív ranglétrán, de ennek következményeként feladták etnikai és vallási hovatartozásukat. A tömbben élő közösségek esetében más volt a helyzet. A Maros-völgyben vagy az egykori Torontál vármegye területén élő szerbség megőrizte nyelvét és pravoszláv vallását. Ahol a szerbek kisebbségben voltak, ahol a magyarokkal és románokkal együtt éltek, integrálódtak a többségi közösségekbe az új évszázad küszöbén. A török hódítások nyomán a 16. század közepén etnikai és vallási szempontból egy teljesen új világ volt kialakulóban, amely jelentős mértékben eltért attól a társadalomtól, amely az előző évszázad derekát jellemezte. A 15-16. századból származó történelmi források lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük a népességmozgásokat és az etnikai összetételben történt változásokat a Magyar Királyságnak e meghatározott térségében.
